Létrehozva: 2016.08.22.

Súlyos titkot őriz a magyar énekesről az RTL felszarvazott sztárja

Az egykori villalakónak hatalmas önuralomra van szüksége ahhoz, hogy vallomásával ne tegyen tönkre egy másik családot.

A ValóVilág ötödik szériájából megismert VV Fecó néhány éve költözött a feleségével és két gyermekükkel Angliába, egy jobb élet reményében, miután Magyarországon nem tudtak boldogulni.

A vágyuk teljesült is, Fecó annyi pénzt keresett, amennyiből itthon lakást és autót tudott vásárolni, de a boldogság nem tartott sokáig. A közelmúltban viharos körülmények között tértek haza Magyarországra, nyár óta pedig nem alkotnak egy családot.

Fecó ugyanis borzalmas dolgot tudott meg: két gyermekének anyja, Angéla, éveken át csalta őt különböző férfiakkal.

"Akkor is félrelépett, amikor én a villában voltam, vagy Angliában a gyárban dolgoztam egy jobb élet reményében. Gyakorlatilag jó pár évemet hazugságban éltem le, de nem tagadom, a gyerekek miatt talán vak is voltam" - árulta el a %RIPOST%-nak az egykori villalakó, aki most harminchárom évesen kezdi újra az életét.

Mindez nem is lesz nehéz, miután Fecó egyedülállóként igencsak kapós férfi: tizennyolctól negyvennyolc éves korig írogatnak neki a hölgyek. Az egykori villalakó egyelőre nem láthatja a fiait, felesége családja ugyanis egy hónapja elzárja tőle a fiúkat.

Pedig Fecó súlyos titkot őriz, amellyel egy másik család életét szeretné megkímélni, ha már az övé tönkrement.

Angéla gyereket várt egy ismert mulatós zenésztől, de elvetette a babát. Erről viszont nem mondok többet, nem akarok senkinek a családi életebe rosszat, inkább élje mindenki az életét, és nézzünk a jövőbe!

Fecó pedig valóban az eljövendőbe tekint, közösségi oldalára várja azon lányok és nők leveleit, akik az igaz szerelmet keresik, hátha megtalálja az igazit, és új életet kezdhet, hiszen Angélával való kapcsolatának már biztosan válás lesz a vége.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom