Létrehozva: 2016.07.07.

Súlyos baleset: Áthajtott kollégáján a balhés színész

Megrázó incidens miatt szakadt félbe Amerika új sikersorozatának forgatása, ugyanis a fõszereplõ elgázolta az egyik kaszkadõrt.

Szerda délután az egyik Los Angeleshez közeli reptéren forgatták a Shooter című akciósorozat legújabb részét, amikor megtörtént a baj. Az egyik főszereplő, Tom Sizemore azt a feladatot kapta, hogy rohanjon ki az egyik hangárból, és üljön be egy városi dzsip volánja mögé.

Ám Tom egy kicsit továbbgondolta a jelenetet, és nemcsak beült a kocsiba, hanem rükvercbe tette, majd gázt adott. Így sikerült is elgázolnia a jármű mögött álló kaszkadőrt. A férfi a baleset következtében teljes testtel beszorult a dzsip alá, és nyolc ember, valamint egy emelő segítségével sikerült csak kiszabadítani.

A hírek szerint komoly sérüléseket szenvedett, a helyszínről mentőhelikopterrel szállították el. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen állapotban van.

A rendőrség egyelőre még vizsgálja, hogy miért történt a baleset. Még az sem tisztázott, hogy Sizemore szervezetében volt-e bármilyen tudatmódosító. A színészről ugyanis köztudott, hogy alkohol- és kokainfüggőséggel küzd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Négy csillagjegy szülöttei úgy bánnak az édesanyjukkal, mint egy királynővel

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Varga Judit vallomása: „Egy lelki-beszűkült állapotban tartott engem”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin