Létrehozva: 2016.08.31.

Storck már tudja: ezért fiatalít a műfű

Különleges borítás borítja ki a focistáinkat. Nem a rivális válogatott lesz az igazi ellenfél, hanem a pálya?

Bernd Storck megkongatta a vészharangot: a fociválogatott szövetségi kapitánya szerint kedden az év legnehezebb meccse vár a mieinkre Feröeren. Reméljük, nem a jelentősen megfiatalított nemzeti csapat állapota láttán fél Európa egyik leggyengébbjétől.

Idén már „barátkoztunk” a németekkel, megjártuk az Európa-bajnokságot (Ausztria, Izland, Portugália, Belgium), és az őszi vb-selejtezők során hátravan még többek között Svájc is. Akkor meg mégis, mi olyan félelmetes a nem éppen világverő feröeriekben? Leginkább az, hogy a tórshavni pálya nekik kedvez.

Az ottani körülményeket a miénknél izmosabb válogatottak is megemlegették már, sok góllal pedig már 20 éve nem veri őket agyon senki.

„A műfüvön nem úgy működnek a dolgok, ahogyan azt a játékosok megszokták, és az időjárás sem könnyíti a helyzetünket. (…) Örülök, hogy Telkiben ki tudtunk alakítani egy hasonló borítású pályát, mint amin a selejtezőt játsszuk, ezért a körülmények egy részét imitálni tudjuk a felkészülés során” – mondta Storck.

A műfű persze még mindig jobb, mint a homokos pálya (1986-ig azon fociztak a kis sziget lelkes amatőrjei), de

máshogy pattan, gurul, csúszik rajta a labda, mint a megszokott gyepen. Ráadásul az ízületeknek is nagyon megterhelő,

különösen az idősebb, 30 fölötti játékosok számára, akik ne adj' isten túl vannak már egy-két térdműtéten is. Erről az FTC exválogatott védője, Leandro itt beszélt. Talán ezért (is) ilyen fiatal Storck legújabb kerete?

A korrekorder Király Gábor és Juhász Roland ugye visszavonult a válogatottságtól, a másik veterán, Gera Zoltán pedig sérülés miatt hiányzik - hármukkal összesen 294 válogatottsággal rutintalanabb a csapat. De így is ritkaságszámba megy, hogy egy játékosunk sem töltötte még be a 30. esztendejét.

Az Eb-n még 28 év volt a mieink átlagéletkora, most 25,5. A legidősebb Priskin Tamás a maga 29 évével...

Intő jel, hogy a feröeriek már az Eb-selejtezők során is kemény ellenfeleink voltak. Szalai Ádám góljával kiszenvedtünk egy 1-0-s idegenbeli győzelmet. Más kérdés, hogy nem csak a műfüvön, hanem a Fradi-stadion tökéletes gyepszőnyegén is megszenvedtünk velük: Böde Dániel duplájával fordítottunk 2-1-re.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Dráma Sopron felett: villám csapott egy utasszállítóba

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda