Létrehozva: 2017.01.12.

Nagy a baj: Megrázó vallomást tett Stohl András

Bár a népszerû színész nemrég azt nyilatkozta, sokkal kiegyensúlyozottabb, mióta elköltözött Ancsikától, valami mégis nyomasztja!

Nincs könnyű helyzetben Stohl András! A népszerű színész szövevényes szerelmi életéről szinte naponta kapnak szárnyra újabb és újabb pletykák, mégsem lehet tudni, ki mellett találta meg a boldogságot. Egy biztos: Buci 12 év után decemberben elköltözött két kisgyermeke anyjától, Ancsikától.

Bár később azt nyilatkozta, sokkal kiegyensúlyozottabb, mióta lezárta kihűlt kapcsolatát, sőt apaként is jobban helyt tud állni, valami belül nagyon nyomasztja.

Hazánk egyik legfoglalkoztatottabb színésze ugyanis anyagi godokkal küzd.

"Az anyagi helyzetem mindenképpen rossz érzéssel tölt el. Régen nem volt ilyen jellegű problémám, de most megtapasztaltam, milyen az, amikor erősen kell számolni meg centizni, hogy a sárga csekkek be legyenek fizetve. Egy családapának ez mindig rossz érzés"

- sóhajtott Buci a Story magazinnak adott interjújában.

Bár idén februárban tölti be az 50-et, úgy véli, csak öregkorában jön el az az időszak, amikor végre fellélegezhet. Addig is mindent elvállal, még túl is hajtja magát, hiszen négy gyerek büszke édesapja, és hiába költözött el Ancsikától, a fóti családi házat fizetnie kell.

Persze nem először fordul elő, hogy a sármos színésznek mindent a nulláról kell kezdenie, élni akarása, valamint a közönség és a kollégái szeretete vélhetően most is átsegítik a nehéz időszakon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krokodilok a parton, a víz tele van cápával - a világ legveszélyesebb tengerpartjai

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

magyarnemzet.hu

A Mi Hazánk áll a gyermekoltás-ellenesek mozgalma mögött

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

„Vigyázz a szavakkal!” – Fontos üzenetet osztott meg Kulcsár Edina

LELKIZŐ

„Ciki egy ámokfutást folytat” - Dagad a botrány, nem beszélnek az Omega tagjai

LELKIZŐ

Mindig is küzdött a súlyával a Next Top Model Hungary versenyzője: „Nem feleltek meg a centik”

LELKIZŐ

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja