Létrehozva: 2016.12.09.

Büfésnő, vagy unalom? Õskáosz Stohl András szakítása körül

Rég volt akkora fejetlenség a magyar sajtóban, mint amit Stohl András szakításának híre robbantott ki egyetlen nap alatt. Az újságok egymásra licitálva igyekeznek belelátni a történetbe, de vajon hol az igazság?

Péntek reggelre meglehetős fejetlenségre ébredhettünk, már ami Stohl András magánéletét illeti. A lapok többsége csupán egyben biztos: a színész szakított Ancsikával, akivel 12 év után romlott meg a kapcsolatuk annyira, hogy kenyértörésig vitték a dolgot. A hírt a Story magazin robbantotta ki.

A Bors - neve elhallgatását kérő - informátora kihűlt érzelmekről beszél, és egy futó kalandról, melyből a színésznek bőven kijutott életében, míg a Blikk egy, az állását is felmondó színházi büfésről kapott "megbízható", ámbár szintén névtelen fülest. Arra mindenesetre jó volt Buci újabb kapcsolati válsága, hogy mindkét lap felidézze korábbi, kesze-kusza szerelmi életét. A Ripost napilap ennél messzebb jutott, hiszen a pénteken megjelent számában egy olvasói fotó bizonyítja: egy szőke nő állhat szakítás hátterében.

Egy biztos, András és Ancsika már hivatalosan is befejezték közös útjukat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg