Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.02.18.

Stohl András akár az életét is adná veszélyes szenvedélye miatt

A színész elárulta legnagyobb vágyát, ami egyben az életébe is kerülhet. Elképesztõ, miért sodorná veszélybe testi épségét.

Stohl Andrásról sokan lemondtak pár évvel ezelőtt, hiszen drogproblémái és börtönbüntetése miatt minden összeomlott körülötte. Ám a színész nem adta fel, visszatért a képernyőre, és rendezte kaotikusnak tűnő életét.

A Válótársak szépfiúja azonban, úgy tűnik, nem elégszik meg a nyugodt hétköznapokkal, valami izgalmasra vágyik. Egyik nagy szenvedélye ugyanis a vadászat, amiért akár még az életét is kockáztatná - írta meg a hot! magazin.

Szeretnék egyszer egy kafferbivalyt lőni. Szeretnék valamivel szembenézni, ami meg tud ölni. Kíváncsi vagyok ugyanis, hogy betojok-e ettől, vagy nem. Arra számítok, hogy nem, hiszen ott lenne a puska a kezemben

 - árulta el az Elviszlek magammal című videóinterjúban Stohl, aki egy igazi vadállattal szeretne farkasszemet nézni. A kafferbivalyok ugyanis egy statisztika szerint kétszáz embert ölnek meg évente, felöklelik vagy éppen agyontapossák áldozatukat. Andrást azonban elvakítja szenvedélye, ezért ez a közel egytonnás állat sem rémíti meg. Sőt, teljesen természetesnek tarja, hogy puskával járja az erdőket.

"Mindenkinek azt mondom, hogy akinek nincs erre identitása, annak nem is kell vadásznia. Ám amióta világ a világ, azóta vadászik az ember. Ráadásul, ha nem lennének vadászok, akkor már vad sem lenne, ha hiszik, ha nem, ez így van" - magyarázta András, aki édesapjától nem csak vadászszenvedélyét, de egy vadászklubtagságát is megörökölte.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ezért fáj a fejünk a hidegfronttól, és ezek az ételek segíthetnek rajta

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel