Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.02.15.

Schumacher menedzsere: Reménykednünk kell!

Kiállítás nyílt a Forma-1 rekordvilágbajnokának sikereirõl. A több mint két éve az életéért küzdõ Schumi családja is részt vett a megnyitón, de csak a menedzsere beszélt.

Mától két évig látogatható az egyik német befektetési tanácsadó épületében a Michael Schumacher sikereit bemutató kiállítás. Az apropót az adta, hogy a DVAG nevű cég 20 éve áll Schumi mellett támogatóként.

A Forma-1 hétszeres világbajnoka távollétében a családtagjai vettek részt az ünnepélyes megnyitón: a felesége, Corinna, a gyermekeik, Gina Maria és Mitch, valamint az édesapja, Rolf. Õk a Schumi hogylétével kapcsolatos szigorú hírzárlat miatt most sem nyilatkoztak, a család nevében – mint mindig – most is Sabine Kehm menedzser beszélt.

Mint mondta, a kiállítás azoknak az időknek állít emléket, amikor a legendás pilóta a Benetton, a Ferrari, majd a Mercedes autóival sikert sikerre halmozott.

„A Schumacher család nagyon örül a kiállításnak. Michael a sport egy ikonja, a történelem legsikeresebb autóversenyzője. És néha, az ehhez hasonló napokon jó visszaemlékezni erre. Természetesen hiányzik Michael. Természetesen sajnálatos, hogy nem lehet itt. És senki más nem lenne itt szívesebben, mint ő.

Ami történt, azon nem változtathatunk. El kell fogadnunk, reménykednünk kell, és minden lehetséges módon támogatnunk, hogy egy nap újra itt lehessen velünk

- fogalmazott Sabine Kehm.

Schumi famíliája hosszú idő után most mutatkozott együtt a nyilvánosság előtt. Corinna asszony sugárzott az erőtől, fogadta az üdvözléseket, de a mosolya nem is lehetett őszinte: férje a súlyos koponyasérüléssel járó síbalesete után, mégiscsak több mint két éve küzd azért, hogy visszatérjen az életbe.

Az ingyen látogatható marburgi interaktív kiállításon, a fotókon túl látható többek között egy-egy eredeti Mercedes Ezüst Nyíl és Ferrari versenyautó (egy Benettonba be is lehet ülni), Schumacher magángyűjteményéből pedig számos trófea, sisak és ruhadarab is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval