Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.09.28.

Sarka Kata a férje műsorában vallott a házasságukról Hajdú Péterrel

A szép üzletasszony õszintén bevallotta, eddig burokban élt a férje mellett.

Sarka Kata saját bevallása szerint burokban élt férje, Hajdú Péter mellett. A kapcsolatuk válsága azonban megkeményítette, és egycsapásra érett nő lett belőle. Minderről a TV2 Aktív című műsorában mesélt, aminek éppen Hajdú Péter a producere...

Új életet építek fel. Nagyon izgalmas és nagyon nehéz, nagyon rögös, de én azt hiszem, hogy menni fog.

"Azt gondolom, hogy az elmúlt pár hónapban egészen megváltoztam én is, kicsit megkeményedtem, egy egészen más nő vált belőlem, és most már végre azt mondom, hogy nő és nem egy burokban felcseperedett kislány. Hiszen az a szerencsés helyzetem volt, hogy a gyerekkoromban a szüleim is nagyon burokban tartottak, majd az elmúlt tíz évben Peti mellett is burokban voltam" – fogalmazott a mű­sorban Kata.

A szép üzletasszony azt is elmondta, a gyermekei nem sokat észlelnek a nehéz helyzetekből. Hiszen ha hullámvölgybe kerül, azt sosem a gyermekei előtt éli meg, hanem elvonul a négy fal közé - írta a Bors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban