Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.11.30.

Sarka Kata két éve már otthagyta Hajdút!

A mûsorvezetõ õszintén vallott élete eddigi legnehezebb idõszakáról.

Először adott televíziós mélyinterjút Sarka Kata azóta, hogy július végén kiderült, a gyermekeivel együtt elköltözött Hajdú Pétertől. A FEM3 műsorvezetője Joshi Bharatnak bevallotta, mivel megfontolt embernek tartja magát, ezért hosszas gondolkodás előzte meg a döntését.

A költözés gondolata már körülbelül fél éve érlelődött a fejemben.

Próbáltam abban a fél évben is változtatni, de semmi nem jött be” – árulta el Kata, aki bízott abban, hogy egy drasztikus változás segít eldönteni, hogyan tovább.

Sarka hónapokig egyedül küzdött az érzéseivel, még a szüleinek is csak az utolsó pillanatban mondta el, hogyan döntött.

„Két évvel ezelőtt is történt valami, ami miatt egy bőrönddel, gyerekekkel és kutyával elindultam a szüleimhez. Úgy gondoltam, hogy ott maradok, visszaköltözöm a szülői házba. Apukám viszont hazaküldött Petihez.

Azt mondta, hogy egy feleségnek el kell néznie bizonyos dolgokat és tűrnie kell.

A kétgyermekes édesanyát úgy nevelték a szülei, hogy egy nőnek mindent el kell tűrnie, de eljött az idő, amikor Kata rádöbbent, a saját egészsége érdekében nem viselhet el akármit.

A beszélgetésből kiderült, ő és Péter még mindig nem tudják, hogyan tovább, Kata azonban társat szeretne maga mellé. Sőt arról a vágyáról sem mondott le, hogy egyszer újra szüljön.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom