Létrehozva: 2017.03.11.

Sarka Kata mellé állt Hajdú Péter édesanyja!

Kata azt kéri az asszonytól, hogy a Bálint Antónia ellen vívott boszorkányperben álljon mellé.

Újabb fordulóponthoz érkezett Sarka Kata és Bálint Toncsi vitája: Hajdú Péter exei a tárgyalóteremben néztek farkasszemet. A kitűzött időpont előtt a bíróság folyosóján is feszült volt a levegő a két nő között: a felek egymásra sem néztek, a folyosó két végén ücsörögtek a bíróra várva. Egyedül Toncsi ügyvédje próbálta oldani a feszültséget, amikor szólt Katának, hogy felszaladt a harisnyáján a szem. Bár mindketten közszereplők, a megjelent sajtómunkatársaktól azt kérték, képmásukat ne közöljék az újságban.

Toncsi mint sértett, Kata, mint vádlott felelt a bíróság előtt. Az egykori szépségkirálynő szerint Kata kimerítette a rágalmazás és becsületsértés fogalmát, amikor évekkel ezelőtt saját Facebook-oldalán azt állította, hogy Toncsi egy jós-mágus segítségével rontást kért a Hajdú családra.

"Én soha nem láttam a jósnőt. Az anyósomnál jelentkezett, először Face­bookon üzenetek formájában, majd az otthoni telefonszámát kinyomozva telefonon is többször kereste. Neki mondta el a jósnő, hogy rontást kért ránk Antónia" – idézte a Bors Kata szavait, aki előállt egy egészen meglepő bizonyítékkal is, ami az ártatlanságát erősítheti. Kata szerint Toncsi egy bizalmas hangvételű üzenetben fejezte ki örömét afelett, hogy házassága Hajdú Péterrel tönkrement. Kata a bíróságon azt állította, férje aznap, amikor kiderült, hogy romokban van a kapcsolatuk, egy üzenetet kapott Toncsitól, amiben az egykori szépségkirálynő ezt írta: "Örülj neki, hogy fogott az átok" – idézte Toncsi üzenetét Kata a bíróságon, aki azt is elmondta, később Toncsi úgy nyilatkozott, feltörték a fiókját, az üzenetet nem ő küldte.

Az egykori szépségkirálynőt egyébként nem hallgatta meg a bíró, ugyanis arra majd csak akkor kerülhet sor, amikor a harmadrendű vádlott, vagyis maga a jós is megjelenik a testület előtt.

De nem csak a jósnőnek kell majd vallomást tennie a következő tárgyalási napon: mint fentebb írtuk, Kata szerint először az anyósa telefonszámát nyomozta ki szintén e bizonyos jósnő, s az eddig elhangzottak szerint Hajdú mamájának mondta el, hogy Bálint Antónia rontást kért Kata ellen.

Éppen ezért ügyvédjeik indítványára az ügyben hallgatják meg tanúként Hajdú Péter édesanyját, Zsuzsát is. Az asszony így fia két exével kerül majd szembe a tárgyalóteremben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sokkolta a nézőket, amikor lezuhant egy motoros Győrben, a cirkuszi halálgömbben - fotó

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Szűz ma igazi nyertes lehet

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

FÜLES

Manuel: Nem vagyok mindig a tudatomnál

FÜLES

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

FÜLES

Mi történt? Mankóra támaszkodva fotózták le Kárpáti Rebekát