Létrehozva: 2016.09.27.

Hatott az évszázados ősi átok: emiatt ért véget Sarka Kata házassága!

Igazi álompár voltak, de egy elfeledett részlet a múltból mindent megmagyaráz.

Rengeteg nászajándékot kapott Hajdú Péter és Sarka Kata, amikor 2008 augusztusában, a Szent István Bazilikában kimondták a boldogító igent. A házaspárt sokáig álompárként emlegették, hiszen példásan, nagy szeretetben nevelték két gyermeküket, és látszott, hogy igazi, mély szerelemmel szeretik egymást.

Arra viszont kevesen emlékeznek, hogy egykor, a sok fényűző nászajándék mellett, egy rémisztő kinézetű régi csónakot is kaptak a szerelmesek.

A furcsa kenut Frabato ajándékozta nekik, de hamarosan kiderült, rettenetes története van!

Péter az esküvőjüket követően elmondta, utóbb tudták meg, hogy a Baliról származó csónakban az őslakosok eresztették utolsó útjukra a halottaikat. És bár egyikük sem babonás, a temetkezési hajótól mindketten megrémültek, ezért úgy döntöttek, Kata szüleinél, egy raktárban helyezik el. Igen ám, csakhogy az eredetileg szerencsét hozó csónakról hamar kiderült, hogy balszerencsék sorozatát indította el a családban.

Az ősi csónakot szállító taxi lerobbant, az pedig, amelyiket utána küldtek, karambolozott. Ráadásul hiába érkezett meg végül a családi raktárba, utána folyamatosan szólt a helyiségben a riasztó, pedig erre addig nem volt példa!

Mindezek fényében könnyen lehet, hogy a nászajándék átadásakor borzalmas átok szállt a szerelmespárra. A természetfeletti dolgokban pedig vagy hisz az ember, vagy nem, ettől függetlenül viszont elgondolkodtató, hogy miként került veszélybe ez a megbonthatatlan szövetség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult