Létrehozva: 2017.02.07.

Családi tragédiáról vallott Rudolf Péter!

A színész fiának olyan szerencsétlenül sérült meg a keze, hogy fel kellett adnia zenei karrierjét!

Tragikus sérülés törte ketté Rudolf Péter fiának a zenei karrierjét. A Kossuth-díjas színész Veiszer Alinda, Hír TV-n látható műsorában mesélte, hogyan lett filmes Nagy-Kálózy Eszterrel közös fia, Olivér, aki eredetileg mást tanult.

"A fiam sokáig zenésznek készült. Londonba fel is vették zeneszerző és gitár szakra, aztán mégis a filmes világban találta meg önmagát. Ennek egy speciális története van, amiben az is benne van, hogy az ő keze tönkrement. Még reménykedik és reménykedünk benne, hogy nem kell feladnia, hiszen csodás dalokat ír. Majd talán a saját filmjéhez írhatja, hiszen most filmrendező szakon van" – árulta el Rudolf.

Olivér kisgyerekkora óta zenei pályára készült, zenetagozatos gimnáziumba járt, majd a brit egyetemen is jól teljesített, ám a sérülés megváltoztatta az életet. A fiatal tehetség jelenleg a Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatója, rendezőnek tanul. Mirha című kisjátékfilmjével tavaly tavasszal már be is mutatkozott a szakmának. Az alkotásában testvére, Szonja kapta a főszerepet. A filmet érte negatív és pozitív kritika is, ám a rendezőként is elismert Rudolfnak meggyőződése, hogy egyáltalán nem szabad beleszólni gyerekei munkásságába. De arra a kérdésre, hogy elmenne-e a fia filmjébe főszereplőnek, már elbizonytalanodott.

"Ha a fiam ezt jónak látná, akkor elmennék, de nagyon félnék. Ez egy nagyon komplikált helyzet lenne a gyerekemmel, nem tudom, ez hogy menne" – mondta Rudolf Péter, aki feleségével, Eszterrel már közel 20 éve játszik különböző darabokban. Legújabb filmjében, az 1945-ben is házaspárt alakítanak.

"Tíz év után játszottunk először a Rómeó és Jú­liában. Ez alatt a darab alatt sok mindent megtudtunk egymásról, persze azt is, hogy imádunk egymással dolgozni. Eszter egy igazi dáma, aki soha nem idegesít. Az évek alatt összecsiszolódtunk, és a szemébe nézni egy forgatás alatt, az nagyon jó érzés" – idézete a művész szavait a Blikk.

Rudolf Péter egyébként nemcsak Olivérre, de másik két lányára is méltán lehet büszke. Szonja táncos lett, Flóra pedig színésznőnek készül.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései