Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.01.18.

Rékasi Károly őszintén vallott aggasztó anyagi helyzetéről!

Drasztikusan csökkent a népszerû színész jövedelme, mivel súlyos motorbalesete után hónapokra kiesett a színházi körforgásból. A rommá tört lábú színészt ráadásul több mint fél évvel balesete után is kínzó fájdalom gyötri. Van, hogy mozdulni sem tud!

Nem kíméli a sors Rékasi Károlyt, aki hiába épült fel rekordsebességgel súlyos motorbalesetéből, hónapokig képtelen volt dolgozni. Így aztán a tavalyi év utolsó két hónapjában drasztikusan csökkent a fizetése.

Nem csoda, hogy teljesen elképedt, amikor megtudta, mennyit keresett az utóbbi időben!

"A rommá tört lábammal ér­telemszerűen nem tudtam ellátni a színészi feladataimat, így aztán az év utolsó két hó­napjában huszadannyit kerestem, mint az előző évben ugyanakkor."

- vallotta a Borsnak a Barátok közt sztárja, aki már annak is örült, amikor nemrég némi jogdíj hullott az ölébe.

"Vacak helyzet, hogy így alakult, azért, mert egy autós nem a kel­lő figyelemmel vezetett"

- tette hozzá megtörten.

Rékasit anyagi gondjai mellett ráadásul visszatérő fájdalmak is gyötrik. Néhány napja annyira beállt a lába, hogy alig bírt megmozdulni, ám a színházi próbát pokoli fájdalmak közt, összeszorított fogakkal is végigcsinálta. Január végén ugyanis két premier vár rá a József Attila Színházban.

A nehézségek ellenére persze tudja, hogy hatalmas ajándékot kapott az élettől, hogy túlélte a komoly balesetet. Az pedig külön öröm számára, hogy kedvese, Pikali Gerda exférje az utóbbi időben lenyugodott, és már nem zaklatja a családot. Így nyugodt környezetben tud felkészülni a rá váró kihívásokra.

"Hála a jó istennek, a volt férj most éppen nem zúdít több ostobaságot ránk, legalábbis ezt tapasztalom, és nagyon remélem, így is marad."

- fogalmazott Rékasi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban