Létrehozva: 2016.01.04.

Rékasi Károly állapotán is gúnyolódott Pikali Gerda exférje

Elege van Rékasi Károlynak abból, hogy szerelme volt párja valótlanságokat állít róla, és folyamatosan próbálja lejáratni.

Karácsonykor kemény vádakkal illette a Facebookon Pikali Gerdát volt férje, a színésznő új párjának pedig keményen beszólt. Géza később sem csillapodott le, és Rékasi Károly lányán kezdett gúnyolódni a legnagyobb közösségi oldalon.

A történtek érthetően felháborították a Barátok közt színészét, aki a Borsnak reagált az elmúlt hetek eseményeire.

Olyan undorító, hogy ez az ember a lányomat is belekeverte, annyira méltatlan és gyomorforgató, hogy nem hallgatok tovább

- kezdte a színész, majd a karácsonykor történteket is elmesélte.

"Odatelefonál hozzánk egy férfi, aki később azt írja rólam, idegen vagyok, miközben bemutatkoztam neki. Õ ezt nem tette meg, csak követelte, hogy Marcellel és Barnabással akar beszélni... Annyit válaszoltam, hogy családi összejövetel lesz nálunk, a fiúk ebben segítenek… Épp asztalt terítettek, hajtogatták a szalvétákat, de Géza meg sem várta, hogy befejezzem a mondatot, rám csapta a telefont. Egyébként olyannyira nem vagyok idegen a számára, hogy amikor a kapcsolatunk elkezdődött Gerdával, ezt sérelmezve hívott fel, és azóta is kutatja a rólam szóló híreket, nem mellesleg,

ennek az idegennek akarta a s....be dugni a mankót, legalábbis ezt mondta a gyerekei előtt"

Mindez érthetően nem esett jól a színésznek, akinek abból is elege van, hogy folyamatosan védekezniük kell Gerdával Géza vádjai miatt. Pedig ők senkinek nem ártanak, csak boldogok akarnak lenni.

"Mankót kellett használnom, mert a motorbalesetem miatt nem tudtam járni... Rosszul esett a megjegyzése, felháborító a hozzáállása, és képtelen vagyok rendezni vele a kapcsolatot. Az embereket folyamatosan félretájékoztatja. Mindenáron arra törekszik, hogy a Gerdával való együttlétünket pusztítsa, tönkretegye. Mielőtt bárki készpénznek venné azt, amit ő a világ felé kürtöl, tessék látni, hogy Gerda halálos pontosan betartja a kettejük közötti megegyezést, a gyermekelhelyezésre való tekintettel. Kínosan ügyel arra, hogy a srácok ugyanannyit legyenek a papájuknál, mint nála. Hiába írta, hogy nem adjuk oda a gyerekeit, a valóság az, hogy a fiai a szentestét nála töltötték, és az ominózus telefonja után öt órával újból nála voltak. Mi nem akarunk zűrt, szépen csendben akarunk élni. Azért nyilatkozom erről, hogy lássák az emberek: mert valaki nagy hangon rikoltozik, attól még egyáltalán nem biztos, hogy jót tesz és igaza van" - mondta a színész.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna