Létrehozva: 2016.08.26.

Rejtélyes nyilatkozat, vajon befejezi Cseh Laci?

Idén sem jött össze neki az olimpiai arany, lehet hogy holnap reggel úgy kel fel, hogy soha többé nem akar lemenni az uszodába.

A magyar olimpiai csapat a héten hazaérkezett Rióból, és a sportolók többsége nyilatkozott az ötkarikás játékokról és a folytatással kapcsolatban. Cseh Lászlót a Nemzeti Sport szólaltatta meg, aki nem árult el semmi biztosat a jövőjével kapcsolatban.

Mint ismert, a magyar olimpiai csapat 15 érmet szerzett az ötkarikás játékokon, Cseh László egy újabb ezüstéremmel gazdagodott. Versenye igen emlékezetes volt, hármas holtversenyben lett második Michael Phelpsszel és Chad Le Closszal 100 méteres pillangón.

Cseh László 1985-ban született, a karrierje során világbajnoki és Európa-bajnoki címet is szerzett, viszont negyedik olimpiáján maradt aranyérem nélkül. Emiatt adódik a kérdés: a magyar klasszis meddig folytatja? A budapesti 2017-es világbajnokság után fejezi be, vagy még 35 éves korában is megpróbálkozik Tokióban az arannyal?

Cseh nyilatkozatában elárulta, hogy el kell engedni a Tokió olimpiát.

"Valószínű azért sem sikerült jól, mert túl görcsösen akartam. Tokió nagyon messze van, most nem jelentek ki olyanokat, hogy ott leszek Tokióban."

A jövő évi vébére szeretnék felkészülni, és majd meglátjuk, hogy utána milyen érzéseim lesznek.

Persze ez sem biztos, mert Cseh László egyelőre elég bizonytalannak tűnik a jövővel kapcsolatban.

"Se nemet, se igent nem mondok, kicsit függőben hagyom. Nézzük meg, hogy milyen érzéseim vannak."

Lehet, hogy a holnapi nap úgy kelek fel, hogy soha többé nem akarok uszodába menni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát