Létrehozva: 2016.10.19.

Rejtélyes körülmények között találták meg az eltűnt magyar diákot!

Búcsúlevelet hagyott hátra és nyoma veszett a 17 éves Dávidnak, aki után kutyás keresõcsapat indult kedd éjjel. A fiút szerda hajnalban találták meg.

Többen jelezték az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítványnak, hogy eltűnt egy 17 éves fiú Dunaújvárosban. A szervezet azonnal felvette a kapcsolatot a családdal és a helyi rendőrkapitánysággal, hogy mielőbb el tudják indítani a hatékony keresést. Közben kiderült, hogy a fiatal Dávid egy búcsúlevelet is hátra hagyott kedd reggel, majd nyoma veszett a városban.

A családon és a rendőrségen kívül civilek és speciális mentők is a keresésére indultak, nyomkövető kutyákat is bevetettek, hogy a fiú nyomára bukkanjanak.

Tűzoltók, polgárőrök, a rendőrség munkatársai és öt keresőkutya indult el Dunaújvárosban kedd éjszaka. Több információt is kaptunk, hogy merre lehet Dávid, akit végül szerda hajnalban került elő

– elevenítette fel a történteket a %RIPOST%-nak Sinka Vivien, az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány elnöke, de azt is hangsúlyozta, hogy a közös összefogásnak köszönhetően sikerült megtalálni az eltűnt fiút.

Az egyik rendőr fedezte fel a személyleírás alapján a 6-os út mellett Dávidot, aki, miután megszólították, azonnal elkezdett futni az erdő felé. Amint a helyszínre értünk, az egyik kutya szagot fogott, ezt a nyomot követtük a bokros, fás részek felé, végül az egyik buszmegállóban veszítettük el a nyomot

– folytatta az elnök, aki a Tatabányai Kutatómentők, a Kutyákkal az Életért Alapítvány Ajkai Csoportja és budaörsi kutyás mentőegység és a dunaújvárosi hatóságokkal együttműködve végül az otthonánál, épségben látták meg az eltűnt kamaszt, kicselezve a mentőcsapatokat.

A fenti eset is élő példája annak, hogy fontos figyelmet fordítani a gyermekeltűnésekre, annak veszélyeire. Kiemelkedően fontos, hogy gyermekek előtt követendő példaként jelenjenek meg a szülők, rokonok és a nagyobb testvérek is a saját életükkel helyes értékrendet közvetítsenek. Mindig kell időt szakítani az őszinte, nyitott beszélgetésekre, a közös időtöltésekre, nem hátrány megismerni a barátait.

A legfontosabb annak megelőzése, hogy gyermeknek megforduljon a fejében, hogy elkóborol, megszökik otthonról, akár csak kalandvágyból is!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-