Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.03.28.

Botrány a levegőben: Ezért veszekszik a Psota-díjon a színházi szakma

Kiakadt a legendás színésznõ egyik legjobb barátja.

A hétvégén a magyar színházi élet legjobbjai gyűltek össze a Psota Irénről elnevezett díj átadóján a Madách Színházban. S bár elsőre úgy tűnt, a szervezők makulátlan munkát végeztek a rangos esemény lebonyolításakor, mégis elég nagy hiba csúszott a gépezetbe. Elfelejtették ugyanis meghívni annak az alapítványnak az elnökét, aki jelenleg is kezeli a legendás művésznő által létrehozott Vámos László Alapítványt. Sőt, Szűcs Miklós csak az esemény után tudta meg, hogy Almási Éva Psota-díjat alapított.

„Nagyon jó. Nem is tudtam róla, pedig én vagyok az Irén által alapított Vámos László Alapítvány elnöke. Gratulálok a szervezőknek!” - írta dühösen egy Face­book-posztban Szűcs, az egykor nagy si­kereket megélt Budapesti Ka­maraszínház volt direktora.

Fogalmam sem volt arról, hogy létrehoztak egy ilyen díjat.

"Senki sem beszélt velem, holott Psotával őszinte és szoros barátság fűzött minket egymáshoz. A legbelső baráti köréhez tartoztam, engem kért meg arra, hogy kezeljem az általa létrehozott Vámos László Alapítványt" - mondta a Borsnak a volt színházigazgató.

A helyzet  az, hogy van egy Psota Irén-díj, amit Almási Éva színésznő keltett életre, és van egy Psota által létrehozott Vámos László-díj, ami évek óta "haldoklik", mert senki nem támogatja már.

A Psota-díj létrehozóitól mindenesetre nagyon illetlen dolog volt, hogy még csak meg sem hívtak, nem egyeztettek velünk

- fűzte a történtekhez Szűcs.

A napilap megkereste Almási Éva mű­vésznőt is, aki nem reagált a megkeresésre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel