Létrehozva: 2016.11.27.

Férje levágott hímtagjával menekült árkon-bokron át

Megszólalt a pénisztámadás áldozata. Elmondta, mi volt az elsõ gondolata...

Szerző SZB

Először mesélte el John Wayne Bobbit, mit érzett, miután felesége tőből lemetszette a péniszét.

A 49 éves férfi a REELZ dokumentumfilmjében idézte föl a szörnyű éjszaka emlékeit, amelyből az Inside Edition közölt részleteket.

Azon az éjjelen felesége, Lorena Bobbit azután, hogy a férfi bántalmazta és megcsalta, odalopózott alvó férjéhez, és egy késsel lenyisszantotta hímtagját. Aztán elmenekült úgy, hogy a kés és a pénisz még mindig a kezében volt.

Mikor John Wayne Bobbit a kórházba ért, ott azt mondták neki, hogy egyszerűen be fogják varrni a sebet, ha a rendőrség nem tud a nyomára lelni péniszének, erre sokkos állapotba került. Hiszen azt a felesége addigra menekülés közben elhajította egy füves területen. Bobbit nem sok reményt fűzött hozzá, hogy előkerül kedves testrésze, és eldöntötte: véget vet az életének. A helyi hatóságok azonban csodával határos módon mégis rábukkantak, és kilencórás műtéttel sikeresen vissza is varrták.

A férfi azóta pornófilmekben is szerepelt, nejét pedig felmentették, mert nem volt beszámítható állapotban, mikor elkövette tettét.

A sebek már – minden értelemben – begyógyultak, mert az a szörnyű éjszaka még 1993-ban történt.

Szerző SZB

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Támogatják az uniós vezetők a katonai segítséget Ukrajnának, de figyelembe veszik a tagállami érdekeket + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat