Létrehozva: 2016.07.20.

Összehozta az erotika A szürke ötven árnyalata sztárjait!

Árulkodó fotók készültek az erotikus trilógia fõszereplõirõl A sötét ötven árnyalata forgatásán. Nincs kétség, jóval több van köztük, mint munkakapcsolat!

Javában zajlanak A sötét ötven árnyalatának forgatásai Dakota Johnsonnal és Jamie Dornannal a főszerepben. A forgatásokról készült képek alapján egyértelműen kiderül, hogy csak úgy forr köztük a levegő! Kár tagadni, ez biztosan több egyszerű barátságnál!

A harmadik rész munkálatai Nizzában kezdődtek, ám a csütörtöki véres terrortámadás után a stáb Párizsba költözött.

Bár nem vitás, hogy minden idők egyik legerotikusabb mozija készül, a két főszereplőről csak úgy sugárzik, hogy nem csak a kamerák előtt vonzódnak egymáshoz. Jamie Dornan felesége, Amelia legalábbis úgy döntött, hogy részt vesz a forgatásokon, nem véletlenül!

Bár azt meg kell hagyni, hogy a veszélyes vonzalom egyelőre meglehetősen egyoldalúnak tűnik. A szingli Dakota Johnson ugyanis igazán odáig van a partneréért, akivel rengeteg erotikus jelenete is van. Bennfentesek szerint a fiatal színésznő mindent megtesz, hogy elcsavarja Dornan fejét!

Vajon célt ér a csábítás?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól