Létrehozva: 2016.05.10.

Örökre megváltozik a Facebook-od. Jönnek az önmegsemmisítő üzenetek!

Egyre többen szerették meg a funkciót más programoknál, Zuckerbergék is beadják a derekukat.

Szerző Rejtõ Ernõ

A Facebook Messenger konkurenciájánál, a Vibernél már arra is van lehetőség, hogy az elküldött üzeneteinknek „utánanyúljunk”. A Snapchaten már jó ideje működnek az önmegsemmisítő videók, és mindezt összegezve a felhasználók is egyre inkább megkedvelték ezeket.

Talán ezek is hozzájárulhattak ahhoz, hogy bejelentették: a Facebookon is jöhetnek az önmegsemmisítő üzenetek.

A most kiszivárgott hírek szerint az egyelőre nem téma, hogy a már elküldött üzeneteket is törölhessük utólag, de az automatikusan törlődő üzenetek már javában tesztelés alatt vannak. Egy erre utaló kép a napokban már meg is jelent az interneten. Arról azt a következtetést szűrték le, hogy a beszélgetéseink közben egyetlen gombnyomással aktiválhatjuk majd a funkciót, és erről tájékoztatás is megjelenik majd a beszélgető felek között.

Ezt követően állíthatjuk majd be, hogy mennyi idő elteltével semmisítse meg magát az üzenetünk: 1 perc, 15 perc, 1 óra, 4 óra és 1 nap közül lehet majd választani.

 

Szerző Rejtõ Ernõ

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Láncreakció – Brit elemző: teljes ukrán dandárok nem hajlandók engedelmeskedni parancsnokuknak + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba