Létrehozva: 2017.03.18.

Lesújtó adatok, tizenéves focistáink kallódnak el Európában

Paunoch Péter szerint az elmúlt évek eredménytelensége nehezen változtatja meg a fiatalok hozzáállását.

A svájci Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) kiadott egy friss kutatást, miszerint a magyar focisták átlagosan 20,6 évesen mennek ki külföldre. A világon ezzel az ötödik, Európában pedig a harmadik helyen állunk, ami azt jelenti, hogy a fiatal focistáink nem akarnak itthon játszani.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) rá is érzett erre a problémára, próbálja a klubokat arra ösztönözni, hogy minél több fiatal tehetséget küldjenek pályára. Erre szolgál a légiósok számát korlátozó intézkedés, aminek a betartásával több pénzhez is juthat egy csapat.

Paunoch Péter menedzser szerint a fiatalok az álmuk miatt szerződnek külföldre.

„Az elmúlt 20 év eredménytelensége a magyar labdarúgásban egyik napról a másikra nagyon nehezen változtatja meg a fiatalok hozzáállását, akik egy álmot kergetnek, amiben a szülők támogatják őket” – mondta a %RIPOST%-nak a Center Sport Kft. tulajdonosa, Paunoch Péter, aki hozzátette, ha külföldön nem is, onnan hazatérve még erősségei lehetnek a magyar futballnak.

„Ott van például Vass Ádám, Holman Dávid. Mi nem feltétlenül ajánljuk minden gyereknek, hogy külföldre kacsintgasson, sok esetben meghatározóbb szerephez juthatnak itthon. Egy 16 éves gyereknek nem könnyű itthon hagynia a barátait, a családját, hogy egy vadidegen környezetben új élete kezdjen. Ha nem alkalmas erre a személyisége, akkor inkább csak ártunk neki, mint segítünk” – tette hozzá Paunoch, aki könyvet is írt ezzel a témakörrel kapcsolatban Mi a Pálya? címmel.

A fiatalon külföldre igazolt magyar focisták az utóbbi években nem jártak túl nagy sikerrel, csak Gulácsi Péternek (RB Leipzig) és Szalai Ádámnak (Hoffenheim) sikerült megragadnia egy topligás csapatban. Negatív példából sajnos több akad, elég csak Filkor Attila, Novothny Soma, Koman Vladimir vagy Németh Krisztián nevét megemlíteni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó