Létrehozva: 2017.01.12.

Meglepő vallomást tett Ördög Nóra

A TV2 népszerû mûsorvezetõje legfrissebb blogbejegyzésében írta ki magából érzelmeit.

Sokaknak Ördög Nóra jelenti a sikeresség, a nőiesség, és nem utolsó- sorban az anyaság mintaképét. Legalábbis sokáig próbált a TV2 műsorvezetője is megfelelni ezeknek az elvárásoknak. Mindig a maximumra törekedett. Aztán született két gyereke, akik mindent megváltoztattak az életében.

Be kellett látnia, hogy ő sem tud mindig mintaanya és feleség lenni.

„Az egy dolog, hogy nyolc év együttélés után a házasságomban már lazul a fegyelem – helytelenül persze, jegyzem meg csendesen –, de fel kell ismernem, hogy már a gyerekeim jelenlétében is össze kell kapnom magamat, ha példát szeretnék mutatni igényesség, ápoltság témakörben. Semmiképpen nem szeretném a folyamatos tökéletesség illúziójával – hiszen ez tényleg csak illúzió lehet 2 gyerek mellett…– az egy életen át tartó megfelelés csapdájába hajszolni a nőiességét épp most bontogató Micit”vallott erről Nóri legfrissebb blogbejegyzésében a kisfelfedezo.hu-n. Tudja, sok minden változott az elmúlt évek alatt, ő azonban nem adja fel.

„2017-ben igyekszem bebizonyítani a gyerekeimnek, hogy a paradicsomos tésztán, a húslevesen, a virslin és még néhány basic kaján kívül más dolgokat is tudok főzni, ráadásul nem is rosszul. És akkor talán nem fordul elő legközelebb karácsonykor az, ami most szenteste történt, hogy Mici és Venci egy emberként bundás kenyeret követeltek tőlem ünnepi vacsora gyanánt…”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Kudarcba fulladt Dobó Ági nyaralása, megtudtuk, mi történt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott