Létrehozva: 2016.07.02.

Ököllel terítette le felesége zaklatóját Bud Spencer

Egy monte-carlói kávéházban üldögéltek, amikor egy ismeretlen férfi megkörnyékezte Mariát.

Bud Spencer, azaz Carlo Pedersoli csak egy pillanatra hagyta magára feleségét az asztaluknál, amikor kiment telefonálni. Ekkor figyelt fel Mariára egy ismeretlen férfi, aki rögtön oda is lépett az egymagában üldögélő csinos barna lányhoz. Mire Bud visszaért a telefonálásból, felesége már egészen magánkívül volt.

Elmesélte, hogy egy idegen férfi a szoknyája alá nyúlt és a csupasz térdére tette a kezét, mire ő felvilágosította, hogy egyáltalán nincs egyedül.

Erre az idegen gyorsan a kijárat felé vette az útját” - írta a 80 év alatt a föld körül című emlékiratában.

A legendás színészóriás zaklatásnak vette a történteket, és a fickó után sietett, aki még késsel is megfenyegette őt.

„Amikor megláttam, hogy még neki áll feljebb, a düh, amely amiatt horgadt fel bennem, hogy valaki megérintette a feleségemet, őrjöngésbe váltott át.

A kezem gyorsabb volt, mint az eszem, mert az még megpróbált figyelmeztetni: Vigyázz, ő fel van fegyverkezve, te meg nem!

A perverz férfi teljesen kihozta a sodrából az amúgy higgadtságáról ismert Carlót. Kezdeti összeszólalkozásuk tettlegességig fajult.

„Ez volt azon kevés alkalmak egyike, amikor az öklöm nem egy kaszkadőrt terített le, hanem egy hétköznapi embert, aki nem volt felkészülve az esésre.

Néhány perccel később megérkezett a rendőrség és a mentő. Utóbbi azonban nem miattam jött!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét