Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.03.03.

Elnöki ügy: Új munkát kapott az Obama-házaspár, milliárdosok lesznek

Alig pár hete vonult "nyugdíjba" az elõzõ amerikai elnök, Barack Obama és felsége, Michelle, máris egy új feladaton dolgozhatnak. Papírra kell vetniük emlékeiket, ezért cserébe sok pénzt tehetnek majd zsebre.

Az Obama házaspárt állítólag a Penguin Random House nevű könyvkiadó kereste meg az elképesztő ajánlattal. Az egykori elnöknek és a first ladynek az lenne a feladata, hogy leírják az emlékeiket a nyolc éven át tartó kormányzásról. Barack és Michelle ezért  60 millió dollárt, mintegy 17,5 milliárd forintot kapna.

A cég vezetője, Markus Dohle elárulta: eddig soha nem látott mennyiségben gyártanák le a könyveket, és világszerte árulnák. A hatvanmillió dollár abszolút rekordnak számít, még soha nem kapott ekkora összeget egy amerikai elnök sem azért, hogy emlékeit papírra vesse.

A második legnagyobb fizetség korábban Bill Clintonnak járt, ő még 2004-ben keresett az írásával 15 millió dollárt. Barack Obama még nem nyilatkozott a könyvel kapcsolatban, de az idejébe valószínűleg bele fog férni az írás: már korábban kijelentette, hogy minél kevesebb politikai szerepet akar vállalni a jövőben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány