Létrehozva: 2016.06.25.

Õ szerezte meg Dzsudzsák győztes mezét

Valószínûleg az egész ország irigyli most azt, aki büszke birtokosa Dzsudzsák Balázs 7-es mezének, amit szerdán viselt a portugálok elleni mérkõzésen.

Rakonczai Imre, az egykori V.I.P. és R-Port együttes tagja a legendaszámba menő ruhadarab büszke birtokosa, aki jó barátja Dzsudzsák Balázsnak.

Olyannyira, hogy az Eb-válogatott búcsúbuliján is közösen adták elő a Nézését meg a járását című dalt. Rakon­czai nemcsak az Eb-faluba kísérte el a magyar drukkereket és zenélt nekik, hanem a lelátóról is drukkolt a mieinknek.

"Mielőtt kiutaztam, megígértem otthon, hogy viszek a ma­gyar–portugál mérkőzésről haza egy mezt. Meg is beszéltem Balázzsal, hogyha a meccs végén Ronaldo mindenképpen cserélni szeretne, akkor jó lesz az ő meze is, de ha nem, marad az eredeti terv, és Balázsét kapom meg. Van egyébként már tőle felsőm, de azért bíztunk benne, hogy Ronaldo ideges lesz az eredmény miatt, és nem akar majd cserélni.

Végül valóban nem történt mezcsere, így Balázs a sajátját adta nekem

– mesélte Rakonczai Imre a Borsnak, hozzátéve, hogy nem so­káig lesz a tulajdonában a Dzsu­dzsák Balázs verejtékével átitatott piros felső, mivel örömöt akar szerezni vele az öccse kisfiának, aki a Fradiban focizik és bizonyára boldog lesz az ajándéktól.

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-