Létrehozva: 2016.11.29.

Nem élte túl a kamionnal ütköző mozdonyvezető a balesetet

Nyúlon hétfõ délelõtt egy andráskereszttel és stoptáblával ellátott vasúti átjáróban gabonát szállító kamion és tehervonat ütközött össze.

A kórházban hétfő éjszaka meghalt a nyúli vasúti balesetben megsérült tolatásvezető. 

A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos igazgatója, Oláh Attila elmondta, hogy a férfi – aki a mozdonyban utazott – súlyos hasi és lágyéksérüléseket szenvedett.

Kavalecz Imre, a Mávinform sajtóügyeletese korábban azt közölte, hogy a vasúttársaság úgy tudja, a kamion megállás nélkül a vonat elé hajtott, a mozdony a teherautó közepének ütközött. Mindkét jármű jelentősen megrongálódott.

A Győr-Veszprém vonalon mintegy kétszáz méteren a vasúti pályát is helyre kellett állítani.

Ruskáné Takács Anita, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője korábban elmondta, hogy a teherautósofőr és a mozdonyvezető is a saját lábán szállt ki járművéből.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát