Létrehozva: 2015.12.15.

Nyomorból érkezett a magyar foci új sztárja

Balogh Norbert cigánysoron, sokat nélkülözve nõtt fel. Volt, hogy édesapjával csak a börtönben találkozhatott, anyukájának és testvérének még nincs saját lakása.

Nemrég még ennie sem volt mit, ma már külföldi sztárcsapatok figyelik a magyar foci új csillagát. A Debrecen fiatal csatára, Balogh Norbert a DVSC honlapjának beszélt arról, hogyan indult a karrierje, s mennyit szenvedett ahhoz, hogy most például a magyar válogatott keretével készülhessen.

A támadó Hajdúböszörményben a cigánysoron, nyomorban nőtt fel.

A szüleim nem kerestek jól, előfordult, hogy este nem volt már mit ennünk. Ilyenkor anya elbiciklizett mamához, és tőle kért segítséget, hogy tudjunk vacsorázni

- mondta Balogh, akit ma már holland, német, vagy olasz klubok igazolnának át.

A focista szülei elváltak, a lakásukat elvitte a bank, így ő édesanyjával és lánytestvérével a nagymamájához költözött. Õ azóta Debrecenben kapott lakást, de családtagjainak még mindig nincs saját otthonuk. Emellett édesapját is baj érte.

Apukámnak egy évre börtönbe kellett vonulnia, dokumentummal kapcsolatos hibát követett el. Tiszalökre vitték. Nehezen viseltem, hogy ritkán láthattam, nem érinthettem meg

- vallotta be a csatár, aki éppen családi helyzete miatt csak mosolyog azon a pletykákon, hogy apukája vásárolta őt be a Loki kezdőcsapatába.

Utólag azt mondom, nem bánom, hogy ilyen gyerekkorom volt, sőt, hálás vagyok érte, mert sokkal jobban tudom értékelni az életet

- mondta a 19 éves focista.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját