Létrehozva: 2016.12.24.

Fekete karácsony: így ünnepel vetélése után Nótár Mary

Az énekesnõ egy hónapja vesztette el a magzatát, most évek óta elõször a családjával tölti a karácsonyt.

Várandósan állt volna a fa alatt, a sors azonban másként alakította Nótár Mary életét. Az énekesnő novemberben, három hónapos terhesen vesztette el a magzatát, a tragédia pedig teljesen felülírta az ünnepi terveket. 

Mary a FEM3 Caféban elárulta, most igyekszik csak előre tekinteni, karácsonykor pedig teljesen elbújna a világ elől. Ennek érdekében az országot is elhagyja, a határ mellett tölti az ünnepeket, egészen szilveszterig. A család szerencsére nagy, több mint negyven fő ünnepel ilyenkor együtt, ezért Mary figyelmét maximálisan sikerült elterelniük a közelmúltban történt eseményekről. Az énekesnő az utóbbi időben belevetette magát a munkába, ha pedig nem dolgozott, akkor a jótékonykodás töltötte ki minden idejét. 

Az előző évekhez képest ez lesz Mary első olyan karácsonya, amikor nem csak szenteste fog pihenni.

"Most úgy gondolták a körülöttem levő emberek, hogy idén nem szabad mennem sehova karácsonykor" - mondta el Mary a FEM3 Caféban.

Az énekesnő nem szeretné az elmúlt év fájdalmait átvinni 2017-be, ezért L.L. Juniornak minden jót kívánt, ő maga pedig úgy döntött, hogy négy és fél év után megpróbálja letenni a cigarettát, illetve több időt fordít majd a szeretteire.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

hirtv.hu

Most minden szem Iránra szegeződik: válaszcsapásától kitörhet a harmadik világháború + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom