Létrehozva: 2016.07.22.

Nincs irgalom: bosszút áll a köztévé sztárja a Soundon történtek miatt

Az MTVA mûsorvezetõje élete legszörnyûbb napjain van túl. Lányát ugyanis eszméletlenül, bedrogozva szállították kórházba a Balaton Soundról. Bényi Ildikó nem kegyelmez, hadat üzent a drogos bûnözõknek.

Bényi Ildikó lánya és öt társa felhőtlenül boldog volt, amikor a híres DVBBS nevű dj-páros a Balaton Soundon őket hívta be egy személyes találkozóra az öltözőjükbe. De csak néhány percig tartott az idill. Az elfogyasztott italok után, amikkel megkínálták őket, azonnal rosszul lettek. Fanni már az öltözőben eszméletét vesztette.

Az MTVA műsorvezetője borzalmas állapotban találta lányát a kórházban. Ezért megfogadta, a hatóságok segítségével kideríti az igazságot.

Ildikó bő egy héttel az eset után még mindig nehezen beszél a történtekről.

„A lányomat nagyon megviselte, ami történt. Egyelőre a testi és lelki felépülése a legfontosabb. Sem ő, sem én nem szeretnénk a koncerten történtekről beszélni,

de elhatároztam, hogy felveszem a harcot azokkal, akik ilyen veszélyt jelentenek a fiatalokra

– kezdte a Storynak a tévés, aki elárulta, régebben komoly elvárásai voltak lánya felé.

„Azt akartam, hogy kitűnő tanuló és osztályelső legyen, de persze nem lett az. Eleinte nagyon el voltam emiatt keseredve, aztán beláttam, lazábban kell felfognom a dolgokat, hiszen mi a baj azzal, ha nem színötös a lányom bizonyítványa?”

Ildikó mindig is félt attól, hogy egyszer el kell majd engednie a lánya kezét. Noha Fanni már felnőtt, 19 éves nő, és lassan kirepül a családi fészekből, most még inkább szüksége van édesanyja gondviselésére, mint eddig bármikor. A fesztiválon történtek egy életre nyomot hagyhatnak a fiatal lány lelkében.

Amint a %RIPOST% is megírta, a köztévé műsorvezetőjének lányára is bedrogozva, eszméletlenül találtak a DVBBS öltözőjében a Balaton Soundon. A kanadai lemezlovasok segítségnyújtás nélkül menekültek el a helyszínről.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét