Létrehozva: 2017.01.16.

Ájultra erőszakolta a nőt, borzalmas jelet hagyott rajta

Az ex-katona azt akarta: áldozata örökké emlékezzen rá!

7 év börtönbüntetésre ítélték Daniel Dicksont: a korábban Afganisztánban és Boszniában szolgáló katona megerőszakolt egy nőt, magatehetetlen áldozata hátába pedig belevéste monogramját.

 

A 31 éves férfi korábban beismerte az erőszakot és a késes támadást is, de az angliai bíróságon már azt mondta: a nő kérte, hogy vagdossa össze a hátát. A bíró azonban ezt nem hitte el. Áldozata állítása szerint Dickson az erőszak közben azzal fenyegette, hogy örökre meg fogja bélyegezni őt.

A védőügyvéd szerint a bírónak figyelembe kellett volna vennie, hogy a férfi hat éven át szolgált háborús zónákban, nagyon szorgalmas, és a kést csak kísérletező céllal vette magához.

A férfi élete végéig fennmarad a szexuális bűnözők listáján.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

vg.hu

Szakértők mondják el az igazságot, hogy mekkora fizetés kell 2024-ben Magyarországon a tisztes megélhetéshez

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?