Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.12.17.

Megy az egymásra mutogatás a 19 éves lány halála miatt

Már a német belügyminiszter is megszólalt a freiburgi kéjgyilkosság ügyében, szerinte a görög hatóságok a felelõsek, a görögök azonban visszautasítják a vádakat.

Idén októberben egy 19 éves német lányt erőszakoltak meg, majd fojtottak vízbe a németországi Freiburgban. Decemberben sikerült elfognia a rendőrségnek a feltételezett elkövetőt, akiről annyit tudni, hogy 2015-ben érkezett bevándorlóként Görögországból Németországba. Mint kiderült, a görög hatóságoknak már meggyűlt a baja a Hussein K.-val . 2013-ban egy nőt lökött le egy nyolc méter magas szikláról. A görög bíróság emberölés kísérlete miatt 10 év börtönre ítélte, majd 28 hónap után feltételesen szabadon engedték, azzal a kikötéssel, hogy havonta egyszer jelentkeznie kell a helyi rendőrőrsön. A migráns férfi ennek nem tett eleget, szabadulása után azonnal Németországba szökött.

A jelenlegi információk szerint a görög hatóságoknak csak két hónappal később esett le, hogy Hussein K. elszökött az országból.

Thomas de Maiziére német belügyminiszter is megszólalt az eset kapcsán. Szerinte a görög hatóságok hibáztak az ügyben, mivel a szökést nem vették időben észre, majd nem adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot a férfi ellen, sőt az Interpolt sem értesítették az esetről. Maiziére úgy fogalmazott:

Biztosan komoly beszélgetéseket kell majd folytatni a görög kollégákkal.

 

A hivatalos görög szervek először csütörtökön este reagáltak az őket ért kritikákra. Az igazságügyi minisztérium közlése szerint a görög hatóságok eleget tettek a kötelezettségeiknek. A feltételezett elkövető ujjlenyomatát és adatait is felvették és az előírt szabályok szerint az európai központi nyilvántartásba feltöltötték. A görögök szerint ezek minden további európai uniós hatóság számára elérhető voltak.

Az azonban a mai napig tisztázatlan, hogy a görög rendőrség miért csak belföldi elfogatóparancsot adott ki Hussein K. ellen.

Jöhetnek a röntgenvizsgálatok

A német baden-württembergi tartományi belügyminiszter azt javasolja, hogy szigorítsanak a meglévő szabályokon. Thomas Strobl szerint túl sok olyan migráns érkezik az országba, aki kiskorúnak vallja magát. Általában ezeknél a bevándorlóknál nincsenek iratok, így a beazonosításuk és az életkoruk meghatározása szinte lehetetlen. Strobl ezért azt szeretné, ha minden, magát kiskorúnak mondó migránst röntgen vizsgálatnak vetnék alá. Így a kéztő csontokból kinyert eredményekből meg lehetne állapítani a bevándorlók pontos korát.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány