Létrehozva: 2017.01.19.

Méltatlan helyzetbe került Nemcsák Károly felesége

Férje már felvállalja új kedvesét, akit örömmel mutat be az ismerõsöknek.

Több mint két évtized után, tavaly februárban derült ki, hogy Nemcsák Károly és felesége, Darvasi Ilona különköltöztek.

A válás oka a hírek szerint az volt, hogy a színházigazgató beleszeretett egy kolléganőjébe, Darvasi Ilona pedig, nem tűrve a méltatlan helyzetet, két fiukkal együtt elkötözött a közös otthonukból. A Story magazin szerint Nemcsák Károly időközben szakított a barátnőjével, de nemrég új asszony mellett találta meg a boldogságot.

A hölgyet több nyilvános eseményen is a barátnőjeként mutatta be, holott feleségével még nem váltak el egymástól. Darvasi Ilona úrinőként viseli a kellemetlen szituációt, a hírek szerint a munkájába temetkezik és a gyermekeinek él.

Bontóperük első, novemberi tárgyalásán nem jelent meg, a sajtó érdeklődésén kívül feltehetően a fájó sebek miatt: azt beszélik ugyanis, hogy a házaspár a különköltözés óta nem beszél egymással, fiai pedig az ügy kirobbanása óta eltávolodtak az apjuktól.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Egyszerűen a folyosón felejtették, egyetlen orvos sem pillantott rá” – Tamara 12 órát szenvedett magára hagyva a kórház folyosóján, belehalt

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”