Létrehozva: 2017.01.28.

Nem véletlen: Ezért ment elsőként a brit kormányfő Trumphoz

Politikai elemzõk máris egy új szövetség kialakulásáról beszélnek. Nagy-Britannia és az USA két új vezetõje együtt átformálhat sok mindent.

Trump - miután Washingtonban köszöntötte első, legmagasabb rangú külföldi vendégét - leszögezte:

"ma az Egyesült Államok megújítja mély kötődését Nagy-Britanniához.

Elmondta, hogy a megbeszélésen a két ország politikai, katonai, pénzügyi és kulturális kapcsolatait vitatták meg. Hangsúlyozta, hogy Washington nemcsak megújítani, hanem elmélyíteni is szeretné viszonyát Londonnal, s a jövőben még szorosabb együttműködésre törekszik az Egyesült Királysággal.

Ez viszont azt jelenti, hogy a világ két döntő jelentőségű hatalmának új vezetői más prioritásokat helyeznek majd előtérbe.

A mindent összeolvasztani igyekvő "multikulti" helyett olyan politika kerülhet előtérbe, amelyik nem elnyomni hanem harmonizálni igyekszik az egyes nemzetek külön érdekeit. Mindezt persze az észak-atlanti országok feltétlen biztonságát garantálva, egy immár a terrorizmus ellen is küzdő világban.

A Fehér Házban tartott, mintegy egyórás megbeszélés utáni közös sajtóértekezleten Trump és May  ezért mindenekelőtt az atlanti szövetség melletti elkötelezettséget emelte ki.

Theresa May bejelentette: II. Erzsébet királynő hivatalos látogatásra hívta meg az amerikai elnököt és a first ladyt, és a meghívást Donald Trump el is fogadta.

Donald Trump beszélt az Oroszországhoz fűződő viszonyról, kifejtve, hogy

"ha sikerülne jó viszonyt kialakítani Oroszországgal, azt Kína  is pozitívan fogadná".

Ugyanakkor a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szombaton folytatandó telefonbeszélgetését és az Oroszország elleni szankciókról kialakított álláspontját firtató kérdésre csak annyit mondott: még túl korai megvitatni a szankciók ügyét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek