Létrehozva: 2019.06.24.

Nem semmi, új bizniszbe fogott a magyar sztárénekes

Azt már bizonyította, hogy nagyon jó érzéke van a mûvészethez. Ismét alkotott.

Új hobbija van Varga Viktornak. Az énekes szabadidejében különleges ruhákat, táskákat tervez, de például már a motorját is feltunningolta, futurisztikus járgányt csinált belőle.

Viktor a holmik egy részét újrahasznosított anyagokból készítette el. Sőt már vásárolt is magának egy saját varrógépet, amin dolgozni tud.

"Úgy döntöttem, hogy nem támogatom többé a tömeggyártást és az egyszer felhasznált majd "a szekrény mélyére suvasztom, mert már voltam benne instán" gondolkodást."

Éppen ezért kizárólag egyedi darabokat varrok. Így értékesebbek is. Meg kell változzon a gondolkodásunk ezen a téren is

- írta Viktor, akit rajongói egyébként mind arra biztatnak, hogy indítsa el a saját márkáját és nyisson egy boltot is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

ripost.hu

Édes családi fotón Puskás-Dallos Bogiék, ilyen nagyot nőt Ábel

magyarnemzet.hu

„Reménykedünk, hogy elég lesz az idő az olimpiáig” – edzője cáfolta, hogy Milák Kristóf titokban Ausztráliában tréningezett volna

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját