Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.06.02.

Nem nyugodhat békében Czeizel Endre! A család halottgyalázástól tart

Bár a professzor felesége már kibékült férje egykori szeretõjével, mégsem ül el botrány a Czeizel-ügy felett. A hatóságok most újabb nyomozást indítottak.

Czeizel Endre halála előtt minden elrendezett a végrendeletében, és azt hitte, ha elmegy, nyugalmat és szeretet hagy maga után. Ez azonban nem így történt, ugyanis botrányokkal tarkított időszakot tudhat a maga mögött a család, és úgy tűnik, a megpróbáltatásoknak még mindig nincs vége.

Czeizel Endre ügyében újabb nyomozást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztályának Életvédelmi Osztálya embrióval végezhető kutatás szabályainak megsértése miatt - írja a HOT!

A genetikus nem tagadta, hogy lefagyasztatta spermáit, hogy Dóra a halála után felhasználhassa. Ezzel viszont állítólag több bűncselekményt is elkövetett. Mivel házasságban élt, a magyar jogszabályok szerint nem kerülhetett volna sor a mesterséges megtermékenyítésre a szeretőjével. Illetve az intézmény is hibázott, amely tárolta a spermát, és beültette azt. Korábban az is kiderült, hogy a spermadonor beleegyezői nyilatkozatára nem Czeizel, hanem egy másik férfi adatai és aláírása került. A rendőrség vizsgálja, hogy melyik klinikán, mikor történtek a beültetések.

A családnak már elege van a cirkuszból, de mégis tehetetlenek. Czeizel özvegye a kirobbant botrányokat már halottgyalázásnak minősítette. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

magyarnemzet.hu

Ezen a napon vesznek végső búcsút a hős szívbeteg lánytól

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban