Létrehozva: 2016.06.11.

Nem csitulnak az indulatok a magyar botrányceleb körül!

Teljesen kikészítette õt az elmúlt idõszak, szerinte ugyanis elképesztõ utálathadjárat indult ellene.

Gáspár Győző testépítő sikere hatalmas felháborodást váltott ki a netezők körében, sokan nem ismerték el teljesítményét, sőt egyenesen röhejesnek nevezték őt.

A botrány azonban még most sem csitul, hiszen míg legutóbb egyedüli induló volt a Fitman kategóriában, addig ősszel közel húsz ember lesz az ellenfele.  Győzike szerint ez nem lehet véletlen – írta meg a Blikk.

Hallottam erről már én is, de a testépítők szövetsége még nem mondott semmit, és amíg nem hivatalos, addig én sem tudok mit mondani, csak várok.

Most úgy néz ki, nem veszik el a díjamat, hagynak kicsit örülni, de ha ősszel tényleg ilyen sokan indulnak ebben a kategóriában, az azt hiszem, nem lesz véletlen" – jegyezte meg Győzike, akit láthatóan sokan le akarnak taszítani a „trónjáról”. Ám úgy tűnik, belefáradt már az állandó bizonyításba, ezért már nem áll le mindenkivel vitatkozni.

Borzalmas időszak van a hátam mögött, ekkora utálathadjárat a Győzike-show idején volt utoljára.

Akkor is elmondtak mindenféle undorító, szerencsétlen pénzhajhásznak. Megpróbálnak kicsinálni, de nem hagyom magam! Ezek az emberek nem tudják, hogy milyen érzés éhezni, meg napi több órákat edzeni, nem tudják, min mentem keresztül" – panaszolta a celeb, majd hozzátette, tudja jól, hogy soha nem fogják elfogadni őt az emberek, de ő akkor sem adja fel álmait.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

A húsvéti szent három nap: ebben a felfokozott állapotban jó lesz elcsendesedni

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Magyar Péter akciózásai bepörgették a mém-gyárakat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Hozd vissza ezt a finom hagyományt a húsvéti asztalra!

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott