Létrehozva: 2016.02.23.

Nekimentek Merkelnek a magyar szocialisták! "Kapitálisat hibázott!"

Az MSZP fenegyereke, Szanyi Tibor keményen odavágott az ATV tegnapi mûsorában.

Szanyi Tibor, a magyar szocialisták erős embere és EP képviselője az ATV Start című műsorában elismerte, hogy Merkel:

Kapitális hibát követett el, amikor „egy nagyon erős biztatást adott a menekülteknek”, aminek következtében most már Marokkóból is érkeznek fapados járatokon Ankarába, majd indulnak tovább gyalog Európa felé. Merkel talán jobban tette volna, ha a harcoskodás helyett csendben intézi mindazt, ami a menekültproblémával jár

– mondta ki vakmerően Szanyi.

Hozzátette ugyanakkor reménykedően, hogy

szerinte előbb fog felállni egy megfelelő határvédelem, mint a német kancellár belebukna ebbe a történetbe.

Németország a továbbiakban is nagyvonalú lesz a menekültek befogadását illetően, fejezte ki reményeit a szocialista EP-képviselő.

Aztán persze még belefért egy kis riogatás, mert szerinte nem kizárt, hogy hazazsuppolják Angliából a mintegy félmillió magyar munkavállalót, ugyanakkor a magyar szocialista politikus nem tart az EU teljes összeomlásától.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A megbüntetett Alonso csapata óvást nyújtott be, kizárhatják a Ferrarit

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

magyarnemzet.hu

Óriási doppingbotrány miatt magyar úszók olimpiai helyezése is változhat

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

hirtv.hu

„Megb@szlak és megöllek!” - ismét lecsapott a dorogi rém

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Menczer Tamás: A valaha volt legerőteljesebb EP-kampányt kezdtük el

POLITIK

Újabb fegyvergyárakat építenek az oroszok

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?