Létrehozva: 2017.01.17.

Sokkoló hétvége, ezért sérülnek legjobb sportolóink

Szörnyû napokon vannak túl a magyar sportbarátok. Legjobb síelõnk és klasszis kézilabdázónk is a legrosszabbkor sérült meg. Mi lehet ennek az oka?

Sokkoló volt a hétvége a magyar sportbarátok számára. Két sztársportolónk is egyszerre dőlt ki a sorból. A kézilabdázó Nagy László bokája a világbajnokság első meccsén fordult ki, ő hétfőn ki is került a magyar keretből.
Vasárnap délelőtt minden idők legjobb magyar síelője, Miklós Edit szenvedett edzésen balesetet. Elszakadt a keresztszalagja, mentőhelikopter szállította el.

Vajon, minek köszönhető, hogy két ilyen sokat próbált és profi sportoló szerencsétlenül járt egy fontos világeseményen?

Kétségtelen, hogy minél nagyobb a tét, annál inkább nő a sérülésveszély

– mondta lapunknak Dr. Rusz Edit pszichológus.

"Ha nem sima az út, azaz nem megy annyira a játék, könnyen „megzökkenhet” a lélek. Ekkor előfordulhat, hogy kihagy a sportoló figyelme és bekövetkezik a baj."

A pszichológus elmondta, azon a szinten, ahol Miklós Edit vagy éppen Nagy László van, elég egy tizedmásodpercnyi koncentrációhiány és már bekövetkezhet a baj. Minél nagyobb a tét, annál inkább kell irányítani a figyelmet.

Edit egyéni sportoló, de Nagy László esetében gondolni kell a csapatra is. Biztosan megérzi majd a csapat a hiányát a vébén.

Miklós Edit nem először szenved ilyen sérülést, tehát minden esély megvan a sikeres visszatérésre. Ezt gondolja Magyar Síszövetség ügyvezető elnöke, Dr. Kaszó Klára is.

"Edit esélye továbbra is megvan, hogy 2018-ban aranyat nyerjen a dél-koreai téli olimpián! Sajnos, a világbajnokságon nem tud részt venni és igazából 2017 decemberében lesz az első komolyabb Világkupája."

Az elnöknő elmondta, bár szakmailag és anyagilag is érezhető, ha üresebb a versenynaptár, ezt be kell áldozni. Mivel Edit korábban már felgyógyult egy hasonló térdsérülésből, bizakodhatunk a jó szereplésben Pjongcsangban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát