Létrehozva: 2017.02.18.

Nádai Anikó exével kavar Szorcsik H. Viki

Még csak másfél hónapja jelentette be az egykori modell és rendezõ párja, hogy öt boldog év és egy másfél éves közös gyermek ellenére szakítanak.

Nádai Anikó akkor úgy nyilatkozott, hogy nincs értelme folytatni megromlott kapcsolatukat, de nincs harmadik fél. Úgy tűnik, talán mégsem így volt.

Ezt a közös döntést a legnagyobb szeretetben, tiszteletben és egyetértésben hoztuk meg” – írták akkor közleményükben Anikóék. Kísérteties ugyanakkor, hogy ilyen rövid idő alatt máris nyilvánosságra hozta Szorcsik H. Viki, hogy ő és Nádai Anikó gyermekének apja egy pár. Kovács Dániel rendező és a színésznő is büszkén tette ki Facebook-oldalára a hírt. Csak bízni lehet abban, hogy Szorcsik H. Viki most tényleg megtalálta a nagy őt. Korábbi élettársa ugyanis állandóan terrorban tartotta, ellenőrizte telefonját, hogy kivel beszélt, és ismerőseik előtt megrugdosta. A színésznő szakított, két közös gyermekükkel elmenekült párjától, és ismerősöknél bujkált. Azóta – érthető okokból – nem engedett magához közel senkit.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elon Musk döbbenetes jóslata az amerikai elnökválasztásról mindenkit sokkolt

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

magyarnemzet.hu

Szoboszlai nem örülhet, szavaztak a Liverpool szurkolói, ki kell a kezdőcsapatba

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

mindmegette.hu

Laktató krumplis-kolbászos pite: Martha Stewart receptjét ki kell próbálnod!

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

SZTÁRDZSÚSZ

„Nem akarom túlnőni Lacit” – Lukács Laci miatt nem akarta vállalni a Kincsvadászokat a Tankcsapda dobosa

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról