Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.02.27.

Muszáj lesz besárgulni az Ubernek, túléli?

A taxisok szerint nyerésre állnak az Uberrel szemben, akik viszont változatlanul várják munkatársak jelentkezését. Pedig a közlekedési hatóság friss rendelete szerint szinte mindenben ugyanolyan feltételeknek kell megfelelniük, mint a taxisoknak. Megéri ezután is "uberezni"?

Szerző F. G.

Az egységes országos szabályozáson túl Budapesten az uberes autóknak előírják a taxisokra is érvényes fix hatósági áras szolgáltatást, a kocsiknak a sárga színű festést és a bankkártyaterminált, hogy csak néhány kitételt említsünk a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) kiadott szabályozásából.

Taxi vagy nem taxi?

Egy hete Fekete Zoltán, az Uber magyarországi képviselője kijelentette, hogy az Uber nem taxi - nem rendelkezik diszpécser központtal, droszttal, a fuvar fizetése nem készpénzben, hanem elektronikusan történik, a rendszer teljesen átlátható és követhető.

Ezután jelen meg az NKH honlapján a leendő Uber-sofőrök személytaxi-szolgáltatásának szabályozása.

Vagyis az Uber ugyan nem taxi, de az NKH szerint aki az Uber égisze alatt fuvaroz, az taxiszolgáltatást végez.

Értelmezési huzavona várható

Az NKH előírja, hogy a sofőröknek adószámot kell kiváltani taxitevékenység végzésére, hozzá taxiengedélyt a járműre, sárga alapszínű rendszámtáblát, szállítható utasonként 50 ezer forint vagyoni letétet, vagy felelősségbiztosítást.

Budapesten a már említetteken kívül taxiállomáshasználati-hozzájárulást, és

Taxi feliratú, szabvány szabadjelzőt.

 

Az Uber tartja magát az álláspontjához

 

A %RIPOST% megkereste az Ubert is, hogy az új fejlemény, az NKH kifejezetten a  leendő Uber-sofőröknek szóló szabályozásáról mi a véleménye. A hivatalos álláspont szerint:

  „Az Uber nem taxi. Éppen ezt igazolja az is, amit a közlekedési hatóság korábban a honlapján is leírt: az Ubernél nincs készpénzmozgás, nincs diszpécser, nincs leintés vagy taxi droszt - mind-mind alapelemei a taxizásnak. (...)

 

(...) Közösségi személyszállításról van szó, ahol teljesen más a koncepció. Maga a célközönség is más: 55%-uk soha nem vagy alig taxizott az Uber megjelenése előtt. A budapestieknek pedig a 72%-a mondta azt egy friss reprezentatív felmérésben, hogy az Uberre szükség van.”

 

Így is megéri?

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke a %RIPOST% kérdésére, hogy szerinte ezek után megéri-e uberesként dolgozni, egyértelmű nemmel felelt. Elmondta, hogy az NKH szabályozásával minden szereplő egyenlő feltételekkel vállalkozhat taxis szolgáltatásra Magyarországon. Úgy vélte, hogy ezek után a hatóságok dolga lesz betartatni a hatályba lépő szabályokat.

 

 

Szerző F. G.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-