Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.02.16.

Nem hiszed el, mitől retteg Molnár Anikó

Nehezen mondott igent a Viasat3 Sikitófrász címû mûsorára az egykori Nagy Õ, mert félt, hogy a csúszó-mászóktól, bogaraktól kitör rajta pánikbetegsége.

Ezért előre szólt a produkció szerkesztőinek, hogy készüljenek fel, lehet mentőre lesz szüksége. Molnár Anikó évek óta szenved pánikbetegségben, volt, hogy olyan erős rohama volt, hogy orvost hívott magára. Ráadásul még a hüllőktől is irtózik, derül ki a ma esti adásból.

Gyerekkorom óta víziszonyom van, élővízbe soha nem megyek bele – mesélte a valóságshow hős. - Attól rettegek, hogy egy hulla van a vízben és beleakadok. Lehet, hogy előző életemben vízi hulla voltam. Ráadásul mindenféle csúszó-mászótól is irtózom, undorodom a békáktól, kígyóktól is. Iszonyatos önfegyelem kellett ahhoz, hogy a műsorban legyőzzem a félelmeimet, de végül sikerült és így utólag büszke vagyok magamra. Persze a 200-as pulzus végig megvolt, belül rettegtem, hogy hogyan fogom ezt túlélni”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

A földbe állt a Momentum támogatottsága Budapesten

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel