Létrehozva: 2015.12.23.

Minden reményt eloszlatott Schumacher menedzsere

Súlyos agysérüléssel kezelik továbbra is Michael Schumachert. Ezt nem cáfolta a legenda menedzsere, csak azt, hogy a korábbi Forma-1-es világbajnok újra jár...

A biztató hírek után csak rosszak érkeznek Michael Schumacher állapotáról. A %RIPOST% is beszámolt a Bunte című német lap cikkéről, mely szerint a 2013 decemberében súlyos síbalesetet szenvedett hétszeres világbajnok Forma-1-es pilóta újra a saját lábán tett meg néhány lépést.

A német legenda menedzsere, Sabine Kehm azonnal cáfolta az információt: sajnálattal, de lehűtötte a kedélyeket.

A Bunte ugyanakkor arról is ír a kedden megjelent számában, hogy Schumachernek a balesete óta súlyos agykárosodása van, mindennapi ápolásra szorul, és ez így is marad. Az előző információt cáfoló menedzser ez ügyben mélyen hallgatott, félő tehát, hogy ez helytálló megállapítás.

A német Die Welt című lap ugyanakkor összehasonlította Kehm év eleji, illetve mostani nyilatkozatát. A pilóta pályafutását végigkísérő egykori újságírónő korábban még azt nyilatkozta, vannak előrelépések Schumi állapotában.

Ma már teljesen más kommunikációt folytatott, amikor a járásról szóló hírt cáfolta:

Az aggódó barátokban nem akarunk hamis reményeket ébreszteni

- mondta ma Kehm, aki ezzel újfent csak azt támasztotta alá, hogy a pilótának még mindig súlyos sérülései vannak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A hatalmas mellű ringlány még a ketrecharcos sztárokról is elvonja a figyelmet - galéria

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 16.: a bolygóegyüttállások féltékenységet hoznak

vg.hu

Nagyon durva megállapításra jutott az antibiotikumok hatását vizsgáló magyar kutató

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

vg.hu

Forradalmat és leárazási hullámot indít az Ikea – de a magyarok nem biztos, hogy örülhetnek

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Szórj szódabikarbónát a küszöbhöz, fantasztikus lesz a hatás

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

OLDALVONAL

Dráma az edzésen, újra kellett éleszteni a magyar válogatott sportolót

OLDALVONAL

Rohant a családjához, kórházból üzent a Fradi edzője

OLDALVONAL

Élőben akarja látni Szoboszlaiékat a súlyos beteg Dezső