Létrehozva: 2016.01.23.

Milliókat költ hollywoodi álomkarrierjére a sikeres magyar színész

Fenyõ Iván több mint tízmillió forintot költött arra, hogy elindítsa hol­lywoodi karrierjét, de nem tagadja, volt olyan idõszak az életében, amikor csak fillérjei voltak.

Szerző Brenner Balázs

Fenyő Iván az Echo TV-nek nyilatkozva elárulta, hogy eddig semmit nem bánt meg az életben, így azt sem, hogy hosszú éveken keresztül játszotta a „filmes májert”, ma ugyanis már nem tesz ilyet. De ahhoz, hogy idáig eljusson, szüksége volt minden előzményre. Egyvalami viszont nem változott: még mindig bízik és hisz abban, hogy a magyar sikerei után egyszer ott lesz a hollywoodi csillagok között.

Az volt a vágyam, hogy a korosztályom legismertebb színészei között ott legyek az első helyen

- mondta a színész Kadarkai Endrének az ArcKép című műsorban, amely vasárnap kerül képernyőre az Echo TV-n. Fenyő Iván azt is elárulta, úgy érzi, nagyon jó úton halad, hiszen valóban több mint tízmilliót költött arra, hogy megvethesse a lábát Hollywoodban, de ez csupán egy befektetés volt, ami reményei szerint idővel megtérül.

Magyarországon így is elvagyok, meg örülök a sikernek, de érzem, amit érzek

– tette hozzá a színész, aki nemrégiben ismét külföldi filmen dolgozott, amelynek részleteiről egyelőre nem beszélt. És bár az utóbbi években kivonta magát a színházi világból, bevallása szerint hamarosan szeretne visszatérni a színpadra.

 

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

Kekeckedett Szijjártóval a külföldi műsorvezető, a miniszter frappáns mondattal tette helyre (Videó)

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései