Létrehozva: 2016.08.15.

Milánóra készül lecsapni a múzeumi mészárosként ismert terrorista

A líbiai titkosszolgálat figyelmeztette az olaszokat a körözött gyilkosra.

Az Iszlám Állam líbiai főhadiszállásaként nyilvántartott Szirt városáért még ma is tartanak a harcok, és a hadműveletek során a  líbiai titkosszolgálat érdekes dokumentumot talált,  amelyet azonnal megosztottak olasz kollégáikkal – írja Corriere della Sera.

A hír szerint már Olaszországban van Abu Nassim, a tuniszi Bardo Múzeumban történt tavalyi vérengzés kitervelője. A merénylet során 21 turista és egy rendőr vesztette életét.

Abu Nassim 27 éve érkezett először Olaszországba, kezdetben építőmunkásként dolgozott. Amikor létrejött az al-Kaida, elutazott Afganisztánba és csatlakozott a terrorszervezethez. Az amerikaiak azonban elkapták, és nyolc évig egy helyi börtönben raboskodott, majd visszaadták Olaszországnak. 2012-ben egy olasz bíróság kiutasította Itáliából és Tunéziába toloncolták.

Nos, a Szirtben talált dokumentumok szerint Abu Nassim most éppen Milánó környékén tartózkodik, ahol létrehozott egy ütőképes ISIS-sejtet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?