Létrehozva: 2016.07.19.

Ez az ország járt a legjobban a migránsáradattal és a terrorizmussal!

Míg Európa legtöbb országa szenved a migránsoktól és óvintézkedéseket kellett bevezetnie a terror miatt, addig egy másik ország ezt jól kihasználja...

Cipruson csak júniusban 413 ezer turista járt, egyetlen évben sem volt még soha ilyen kimagasló ez a szám a nyár első hónapjában. Természetesen ez nem a véletlen műve, a legtöbb európai nyaralóövezetbe ugyanis veszélyes utazni. A ciprusiak pedig kihasználják, hogy náluk sem terrorfenyegetettség, sem migránsáradat nem volt az elmúlt időkben...

A növekedés biztosan kitart majd, hiszen a török események miatt sokan lemondják ottani nyaralásukat, és ők kárpótolhatják magukat egy ciprusi kiruccanással. Nem csak Európába, a korábban közkedvelt észak-afrikai övezetbe sem mennek szívesen idén a nyaralni vágyók. Így Egyiptom, Tunézia és Líbia vendégei is a szigetországba utazhatnak. 

A legtöbb turista az Egyesült Királyságból és Oroszországból érkezik. 

A krone.at szerint a számok már most azt mutatják, hogy a tavalyi rekordévet - akkor 2,65 millió látogató érkezett az országba - biztosan túlszárnyalják, hiszen csak júniusban 22,6%-kal többen nyaraltak Cipruson, mint egy évvel ezelőtt. Ennek is köszönhető az, hogy az országnak négy év után, 2015-ben sikerült először kilábalnia rossz anyagi helyzetéből. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, mi történik a hatalmas fekete lyuk mögött, még a tudósok is megrémültek

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

life.hu

A verhetetlen túrógombóc 4 titka: így készítsd el!

magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről

KÜLFÖLD

Horrorisztikus baleset: három fiatal meghalt, egy az életéért küzd a kórházban

KÜLFÖLD

„Jó fiúk voltak, nagyon intelligensek” - balesetet szenvedett az 5 egyetemi jó barát, hárman nem élték túl

KÜLFÖLD

Megszülte gyermekét, majd pár nappal később elhunyt a fiatal édesanya