Létrehozva: 2016.02.28.

Mentális segítségre szorul a lábadozó Rékasi Károly!

Nehéz idõszakot él át a Barátok közt sztárja, akinek nemrég újra meg kellett mûteni nyári motorbalesete során roncsolódott lábát. Bár azóta újra munkába állt, lelkileg nagyon nehezen tudja feldolgozni a történteket. Ezért úgy döntött, szakemberhez fordul...

Két órán át operálták Rékasi Károlyt február elején. A népszerű színész combját azért kellett újra felnyitni, mert nyári motorbalesete után a csontok nem forrtak össze rendesen.

A Barátok közt munkamániás sztárja az operációt követően máris visszatért az RTL Klub sikersorozatának stúdiójába, mankójára támaszkodva bicegett végig az ismerős folyosókon, kollégái féltő pillantásától kísérve.

Bár mindig igyekszik magát erősnek mutatni, a Fókusznak legutóbb bevallotta: nagyon nehéz időszakon megy keresztül, ezért úgy döntött, hogy szakemberhez fordul.

"Mentális segítséget is kapok, mivel a hullámok kicsikét összecsaptak a fejem fölött, ezért egy coach is segít, mert azt éreztem: ezt magam nem fogom feldolgozni."

- sóhajtott a színész, aki abban bízik, hogy a jövő héten már orvosi kísérlet nélkül el tud jutni a stúdióba.

Ám hogy testileg és lelkileg mikor lesz újra száz százalékos állapotban, azt még ő sem tudja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”