Létrehozva: 2016.11.24.

Megújult a lencsefőzelék, és ennek most rabja leszel!

Imádod a lencsefõzeléket, de szívesen kipróbálnád valahogy másképp? Akkor most figyelj! Mutatjuk, hogyan varázsolhatod pillanatok alatt az asztalodra ezt az isteni változatot!

Te hallottál már a zöld puy lencséről - más néven francia lencséről? Ezt az ínycsiklandó főzeléket most mindenképpen ki kell próbálnod, ugyanis a puy lencse nemcsak egészséges - mivel tele van fehérjével - de párolás közben még az alakját is megtartja, és egyáltalán nem fő szét. Ráadásul amellett, hogy hihetetlenül gusztán néz ki a tányérodon, a különleges indiai fűszerekkel mennyei ízekben lesz részed.

Isteni lencsefőzelék, keleti fűszerekkel

Hozzávalók:

  • 30 dkg zöld lencse (francia lencse)
  • 1 nagy fej vöröshagyma, felkockázva
  • 2 gerezd fokhagyma, reszelve
  • 1 evőkanál kakukkfű
  • 1 púpozott evőkanál kurkuma
  • másfél liter húsleveslé
  • 10 + 5 dkg evőkanál vaj
  • fél teáskanál őrölt kardamom
  • fél kávéskanál őrölt fahéj
  • fél kávéskanál őrölt szegfűszeg
  • csipet szerecsendió
  • 3 dl zsíros kókusztej
  • Só, őrölt bors, ízlés szerint
  • Így készítsd el:

    1. A vajon pirítsd le a finomra vágott hagymát, majd tedd hozzá a két gerezd zúzott fokhagymát is.

    2. Ezután mehet az alapba a kakukkfű és a kurkuma, még 1 percig hagyd pirulni, hogy kioldja a forró zsiradék a fűszerek ízét. 

    3. Öntsd fel a hagymás alapot a húslével, mehet bele a lencse is. Várd meg, míg felforr, majd vedd alacsony lángra, és fedő alatt 20-25 percig főzd, hogy a lencse megpuhuljon.

    4. Közben egy kis lábosban olvaszd fel a maradék vajat, keverd bele a fahéjat, a szegfűszeget, a kardamomot, a sót, a borsot és a szerecsendiót. Folyamatosan kevergesd két percig.

    5. Mehet a lencséhez, majd öntsd bele a kókusztejet is. Emeld fel a hőfokot közepes lángra, és főzd további 15 percig.

    6. Frissen, forrón tálald, fasírttal, főtt csülökkel, akár sült kolbásszal.

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

    origo.hu

    Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

    metropol.hu

    „Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

    ripost.hu

    A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

    vg.hu

    Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

    travelo.hu

    Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

    ripost.hu

    Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

    ripost.hu

    Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    FAZÉK

    3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

    FAZÉK

    Pörkölt reggelire: mutatjuk Petőfi Sándor különös étrendjét

    FAZÉK

    Nagyanyáink már csak tudták: így készül az isteni eperhab

    FAZÉK

    Így készül a nagyi almás pitéje, ettől lesz igazán omlós a tészta

    FAZÉK

    Erre figyelj, ha sonkát veszel húsvétra

    FAZÉK

    Íme, a habkönnyű túrógombóc 3 titka, soha többé nem rontod el

    FAZÉK

    9 durva hiba, amit rizsfőzés közben a legtöbb ember elkövet

    FAZÉK

    Ne dobd ki a retek levelét, fantasztikus, mire jó