Létrehozva: 2016.02.15.

Megszólaltak Lagzi Lajcsi gyerekei az elmúlt szörnyű hónapokról

A mulatós király gyermekei megrendítõ vallomást tettek, hiszen édesapjuk hiánya nagyon megviselte õket. Volt, hogy sírva hajtották álomra a fejüket elkeseredésükben.

Rengeteg cikk jelent meg Galambos Lajosról az elmúlt négy hónapban, börtönben töltött napjairól szinte mindennap olvashattunk valami újdonságot. Az a hír is napvilágot látott, hogy családjával nem tarthatta a kapcsolatot, ez pedig nemcsak őt, de gyermekeit is nagyon megviselte.

Tizenhat éves lánya, Boglárka és a tizennégy éves István a Blikknek elmondták, hogyan tudták átvészelni ezt a nehéz időszakot.

Az volt a legrosszabb, hogy telefonon sem tudtunk vele beszélni. Megpróbáltuk felfogni és megérteni, hogy mi történik. Aztán egy hónap múlva végre bemehettünk Apához a börtönbe. Nagyon örültünk, hogy végre láthattuk. Nem igazán lehetett ebbe a két órába belesűríteni mindent, de Apa azt kérte tőlünk, hogy a tanulásra mindezek ellenére próbáljunk odafigyelni

- nyilatkozta a legkisebb Galambos gyermek, akinek szavait nővére is csak megerősíteni tudta. Lelkileg mindkettőjüket nagyon megviselte édesapjuk hiánya, de szerencsére egymás és közvetlen környezetük segítségére mindig számíthattak.

Nagyon nehéz időszak volt ez a családunk számára. Nagyon hiányzott nekünk Apa, minden pillanatban azt vártuk, hogy hazajöjjön. Be kell vallanom, volt arra példa, hogy álomba sírtuk magunkat Apáék nélkül.

"Főleg az elején, amikor Anya sem volt otthon, nekem kellett átvenni a családfő szerepét. De szerencsére Anya nem sokkal később hazajöhetett, és akkor már ő tartotta össze a családot" - vallotta be Bogi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

mandiner.hu

Magyarország egyik legismertebb médiaszemélyisége is kiáll Varga Judit mellett

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott