Létrehozva: 2016.04.21.

Megrázó vallomást tett a népszerű magyar színésznő

Egy ország ismerte és szerette a Szomszédokban feltûnt Ivancsics Ilonát. Amikor azonban véget ért a legendás sorozat, teljesen a padlóra került. A színésznõ most elõször mesélt õszintén élete legnehezebb idõszakáról és az újrakezdésrõl.

Ivancsics Ilona egykor a legnépszerűbb magyar színésznők közé tartozott. A Szomszédok Vágási Jutkájaként előre köszöntek neki, rámosolyogtak az utcán, és soha nem voltak anyagi problémái. A legendás sorozat biztos hátteret jelentett számára. Amikor azonban 13 év után lekerült a képernyőről, minden megváltozott.

"Azt hittem, találok majd munkát, de mindenütt zárt ajtók fogadtak. Kezdett kicsúszni a talaj a lábam alól. A tartalékaim pedig szépen lassan kezdtek elfogyni. A fiamat azonban közben is nevelnem kellett. Mégsem akartam feladni a hivatásom. Tudtam, hogy az életem a színészet, ezt akartam csinálni. Nem értettem, miért nem kellek a színházaknak, a szinkronstúdióknak"

- emlékezett vissza a Story magazinnak a színésznő, aki a problémái miatt depresszióba esett. Úgy érezte, képtelen legyőzni a nehézségeket. Elkeseredettségében az önsajnálatba menekült.

Másokban kerestem a hibát, mást okoltam a sikertelenségemért, és eszembe se jutott, hogy nekem kellene megváltozni.

Ilonán még az sem segített, hogy közben rátalált a szerelem. Bár párja mindent megtett, hogy segítsen rajta, a súlyos lelki gondokkal küzdő színésznő akkor már mindentől félt, és mindenkiben az ellenséget látta. Még egy egyszerű, ELMÛ-től érkezett levéltől is pánikrohamot kapott. Rettegett attól, hogy kikapcsolják a villanyt.

Végül párja állt elő az ötlettel: alapítsanak egy kis színházat Szentendrén. Bár Ilona kezdetben nem hitt a sikerben, az idő őket igazolta. A színésznőnek végül sikerült kimásznia a gödörből, és ma már újra tud mosolyogni.

"Lesznek mindig rosszindulatú emberek, irigyek, olyanok, akik vissza akarnak húzni, de ha az ember hisz magában, és jól csinálja, amit csinál, akkor sikeres lesz"

- mondta büszkén.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: megtalálhatják a Loch Ness-i szörnyet

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

mandiner.hu

Orbán Viktor felszólalt az Európai Parlamentben – mutatjuk a részleteket!

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

„Folyamatosan sírok” – gyászol a népszerű színésznő

LELKIZŐ

Tizenhat évvel ezelőtt hunyt el Antal Imre

LELKIZŐ

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

LELKIZŐ

"Orvos mikor látott?" - mindenkit ledöbbentett a magyar világsztár