Létrehozva: 2015.12.10.

Meglepő fordulat! A TV2 egykori sztárjával bújt ágyba Stohl András

A Válótársak címû sorozat fõszereplõje Szorcsik H. Viktóriával került intim kapcsolatba egy igencsak vad szexjelenet kedvéért.

Stohl András az RTL Klub saját gyártású sorozatában visszatért régi, balhés önmagához, hiszen szerepe szerint nem veti meg az alkoholt, sőt a csinos csajokat sem.

Csütörtök este azonban egy ismerős nővel láthatják majd a nézők egy vad szexjelenetben, Szorcsik H. Viktória ugyanis az ő kedvéért szabadult meg összes ruhadarabjától – írta meg a Blikk.

András átsegített mindenen, fogta a kezem, és biztatott: nyugi, ne izgulj! Csak a nagy barna szemére emlékszem, teljesen kikapcsoltam mindent, kizárólag a szövegre koncentráltam, és nem arra, hogy teljesen meztelenül rajta ülök.

"Felkészített és elmondta, hogy minden színésznőnek fontos egy ilyen szerep az életében, mert így tanul meg összpontosítani" – nyilatkozta a Jóban Rosszban egykori sztárja, aki ennek ellenére mégsem vállalta el azonnal a meztelen szereplést.

Kétszer is visszautasítottam ezt a felkérést, a gyermekeim apukája sem engedte volna elvállalni ezt a szerepet. Később azonban finomítottak a jeleneten, de így is nagyon feszülten és gátlásokkal tele vállaltam el, mert tudtam, hogy a szerep szerint anyaszült meztelenül kell vadul szeretkeznem Andrással.

"Természetesen a pénz is motivál egy színésznőt, de fontosabb volt számomra Buci személye. Rengetegszer összepróbáltuk a szöveget, hogy ne anyaszült meztelenül egymáson lovagolva kelljen ismételgetni" – árulta el a kulisszatitkokat a botrányos magánéletű Viktória, aki élete eddigi legnehezebb feladatának tartja a teljesen pucér ágyjelenetet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Zelenszkij terve: így akarja kirobbantani a harmadik világháborút

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

travelo.hu

Egyre csak süllyed a tengerbe a világ legegyedibb repülőtere

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról

SZTÁRDZSÚSZ

Emlékszel még? Így nézett ki a fiatal Kiszel Tünde, most Bodrogi Gyulát ünnepli